Az ígéret szép szó.....

Jöjjenek Béluskám viselt dolgai. Bond Béla nevét onnan kapta, hogy néha titkos ügynököket megszégyenítő módon képes otthon elhitetni nejével, hogy amit tesz, az épp úgy jó, ahogy teszi... Béla pedig azért, mert tulajdonképp mégis csak egy hétköznapi fickó, pont olyan, mint bármelyikünk. Akár lehet kedves olvasó, hogy épp rólad írok alább. :) Ha magadra ismersz, vess magadra, én a leírtakért felelősséget nem vállalok!

Béla kedves, jóképű, közel a 40-hez. Anno mikor megnősült, hitt a sírig tartó szerelemben, hogy a szépség mindent kárpótol. Most, így közel a 40-enhez, majd 20 évi házasság után már egészen másképp gondolja. Ugyan a neje még mindig dekoratív, de a fejében az elmúlt évek alatt semmi nem változott. Nem akarom a szót szaporítani, nem akarok félreérthetően fogalmazni, kimondom a tutit: Bondné született Luc Gizi butácska. Jóindulatú, segítőkész, de valahogy nem ezen a földön él.... Bélus a házasságban megedződött, fejlődött, emberileg, szellemileg, szakmailag, míg Gizike ott tart, ahol a gyerekszülés előtt. Jól főz, odafigyel magára, de lehetetlen vele társalogni. A szeretkezésről meg ne is beszéljünk....

Béla saját bevallása szerint már az elején felfigyelhetett volna az intő jelekre, de optimistán bízott benne, hogy lesz ez jobb is. Mai fejjel még egyszer ilyen típusú nőt nem venne el. Bond Béla úgy gondolta, ha megnősül, sosem csalja meg a nejét. Hiszen a házasság mégis komoly intézmény. Sokáig tartotta is magát ehhez.... Tizen valahány évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy szembenézzen saját magával és be merje vallani, hogy a házasságát a gyerekén kívül nem túl sok minden tartja össze. Kapcsolatuk Luc Gizivel nem hogy mélyült volna az évek során, egyre inkább eltávolodtak egymástól. Béla a neten kamatoztatta képességeit, neje meg ki tudja mivel ütötte agyon az időt. Bélus mindig is azt gondolta magáról, hogy az ellenkező nem nem róla - a szegény majdnem traktorossá vált diplomásról - álmodik. A meglepetés olyan erővel érte, hogy majdnem el is vált miatta. Aztán mivel rá kellett jönnie, hogy ez az állapot nem tartható fent sokáig, így a rengeteg nagy érzelmet, sok szexet fájdalmas búcsú követte.

A második már simábban ment. Válásról szó sem volt. Érzelmek persze itt is voltak, de már bölcsebben intézte.... Ezt sem részletezném, hiszen a legutóbbi kalandja adta az inspirációt, hogy tollat, uram bocsá' billentyűt ragadjak. :)

Legyen a hölgy mondjuk Szöszi. Így szimplán. Nem kell messzemenő következtetést levonni, bár tény, hogy hősünk Bond Béla a szőkékre bukott. Legalábbis ami a hajszínt illeti. Ugyan a neje echte fekete volt, de a fejében lévő űr.... (Bocsánat kedves szőke olvasóim, kivételek mindkét oldalon vannak)

De ne kanyarodjunk el. Szöszi boldog házasságban élt férjével és gyermekével a világ másik végén. Legalábbis onnan jó messze, ahol Bélus lakott. Ám egy munka mégis összehozta őket. Szimpla munkának indult. Bélusnak ugyanis annyira nem jött be Szöszi. Visszafelé meg már valahogy az első pillanattól kezdve. Munkának álcázott telefon, sms, email, msn, skype és a kommunikáció létező összes formájában nyomult Szöszi. Béla türelmes lévén kíváncsian várta, hogy mi sül ki ebből.

Hát ebből aztán végül az sült ki, hogy Bond Béla és Szöszi azt gondolták túl kell lépni a verbális kommunikáción. Bélus kicsit taktikázott. Biztosra akart menni, hogy tudja ez a nő tényleg őt akarja. Szöszi kitárulkozott. Elmesélte, hogy kapcsolataiban többnyire ő ad, hogy orgazmusa nem nagyon szokott lenni,hogy hagyományos módon fel sem lehet izgatni, s hiába van egy tündéri gyermeke egy szerető férje, ő biza még sem boldog. Bélus először megrettent a feladattól, s majdnem felvette a nyúl cipőt, hiszen mekkora kihívást jelent egy olyan nőt kielégíteni, felizgatni, akire semmi sem hat. Bélánk berezelt. Majd gondolkodott. Rájött, hogy a világmegváltás James Bond feladata, na de valahol ő szegről-végről mégis Bond! Amikor a felismerés arcul csapta, mindjárt végig is gondolta, hogy vajon mit veszíthet. Legfeljebb ő lesz a sorban a ki tudja hanyadik, akinek nem sikerül Szöszit az orgazmusig eljuttani. Úgy apellált, hogy ha először lovagiasan ő ad, abból baj nem lehet. De lett! Szöszi nem engedte. Bélus hiába győzködte, hogy ha fordítva kezdenek neki a mutatványnak, akkor megint a papírforma lesz, azaz Szöszke hoppon marad, s megint csak a pasinak lesz jó.

folyt köv. később :D

Szerző: Berill Shero  2009.08.09. 13:16 1 komment

Címkék: intimszféra

A bejegyzés trackback címe:

https://berillshero.blog.hu/api/trackback/id/tr611298096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Á+ 2009.08.10. 19:53:02

Megvan:-)
Vagy ez a történet sok mindenkivel megtörténik.
De asszem az előbbi!
süti beállítások módosítása