Kénytelen voltam elballagni a dokihoz, mert beteg vagyok.

Meglepődtem, hogy nincs a szokásos tömeg, de hamar lehűtöttek a várakozók, hogy így is hosszabb a bent tartózkodás, mint általában, mert egy gyakornok is megvizsgálja az embert.

És lőn. A háziorvosom mellett egy igen jóképű, ám szenvtelenül fiatal doki foglalt helyet. Az enyém magyarázott, a másik bőszen bólogatott, majd néha-néha latin szavakkal tűzdelte tele a mondandóját. Értem én, hogy ők ketten vágják, hogy miről beszélnek....De szerencsétlen beteg, aki amúgy is ingerlékenyebb, mert itt is fáj, meg ott is fáj, nem biztos, hogy türelmesen fogja hallgatni a latin susmust.

Aztán alapos vizsgálat következett. Már éppen tátottam volna a számat, mikor a srác közölte,h. előtte még megkopogtatja a fejemet. Na bumm... A mozdulat félig nyitott szájat eredményezett, eléggé viccesen néztem ki. Ő meg bőszen ütögette a fejemet. Ha eddig nem fájt, majd most fog. :) Aztán gondoltam én, hogy nagy meglepetés nem érhet, ha már fel kell ülni a kezelő asztalra, akkor felső fel, mellkas szabaddá tesz, aztán jön a sztetoszkóp és hurrá, hurrá már kész is vagyok. Tévedni emberi dolog. Mielőtt félig levetkőztem volna, a doki szemből (úgy, hogy a kigombolt ingén keresztül a fél mellkasát láttam) áhítattal a mandulám helyét állt neki taperolni. :) Majd jött a "sóhajtson nagyokat", ami eldugult orral külön mutatvány volt. Minél nagyobb levegőt akartam venni, annál kevesebb jutott. Mire azt hittem végzünk újra visszatért egy pontra, sejtettem, hogy ez nem jelent túl jót. Még az álmoskönyvek szerint sem. :D  Szólt az én dokimnak, természetesen megint latin blablával, de mivel hegyeztem a fülemet a bronchitist tisztán kivettem. Na mondom... Gyula lesz. Tüdő Gyula. Aztán az én dokim is meghallgatott, majd elmagyarázta az ifjú titánnak, hogy nincs itt semmilyen rendellenesség, egy picit másképp szól az a felem, mint a másik, de nincs baj. Húh... Sziklák gördültek le a mellkasomról, már csak a recept felírás volt hátra, s megállapítottam a végére, hogy az orvosin végző hallgatóknak egy jó darabig még nem baj, ha valaki fogja a kezét, mert ugyan lelkesek, de van még mit tanulniuk.

Ez úton üzenem a fiatal dokinak, ha nem akarja halálra rémíszteni a betegét, fogalmazzon magyarul!!! Elhiszem, hogy a latint vágni kell, de én attól még nem fogom érteni.

Most néhány gyógyszerrel gazdagabban nyomom az ágyat itthon reggeltől-estig. :(

Szerző: Berill Shero  2010.03.01. 12:18 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://berillshero.blog.hu/api/trackback/id/tr811788864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.