"Egyszer volt, hol nem volt..... a nagyvilág két távoli sarkán éldegélt Piroska és a Farkas. Piroska nem volt piroska. Néha szőke, néha barna, néha vörös, de piros sose. A Farkasról elöljáróban annyit, hogy nem viselte magán nemzetségének ismertetőjegyeit. Nem volt csapzott, nem volt vad, nem viselt sűrű, sötét bundát télen-nyáron. Egyszerűen csak ő volt a Farkas, ápolt, kedves, jó lelkű, aki nem evett nagymamákat reggelire. Szóval éldegéltek a külön világukban. A Farkas Nyugaton, Piroska Északon, s nem is tudtak egymás létezéséről.

Egy szép, langymeleg nyári este mindkettejüket a net elé vonzotta…. S hogy hogy nem, egymásra akadtak. Először furcsán méregetve a másikat, hiszen Piroska tudta kislány korából, hogy a Farkas veszélyes, ez állt minden tankönyvben.
Piroska és a Farkas fényképen találkoztak először egymással. Két mind érzelmileg, mind testileg felnőtt, ellenkező nemű egyed közt ugyan nem minden esetben, de számtalanszor kialakul a fizikai vonzalom. Ez a természet ősi törvénye. Akár egy kép is sok mindent eldönt. Kép alapján a szimpátia tovább mélyült… A hang is számít. Az erdőben tudnia kell az állatoknak, hogy kitől kell tartani. Farkas hangja olyan volt, amilyennek lennie kellett. Simogató, érzéki, de mégis erőteljes. Piroska simán el tudta képzelni, hogy milyen lehet, ha Farkas kiereszti a hangját és teszem azt, üvölt. Bár Farkas szocializálódott lény lévén tartózkodott az ilyetén szélsőséges megmozdulásoktól. A végén még összekeverték volna a Fába Szorult Féreggel, vagy a Sakállal. Egyik sem lett volna nagy dicsőség.
A tankönyveken edződött Piroska fenntartásokkal kezelte a Farkast, óvatosan közelített hozzá. Ám Piroska kezdeti bizalmatlanságát a Farkasnak hamar sikerült eloszlatnia, a lány maga is meglepődött rajta milyen hamar. Mondjuk érezhető különbség volt kettejük nevelésében. Farkaséknál demokrácia uralkodott, ugyan Farkas Papa volt a falkavezér, de Farkas Mama mellett a kölykök is elmondhatták a véleményüket. Piroskát minden áldott nap meglepte Farkas türelme, ahogy bizonyos kérdéseket, helyzeteket lereagált. Felnézett Farkasra azért, amiért olyan volt, amilyen. Persze erről Farkasnak fogalma sem volt. Piroska törte ám a buksiját, hogy vajon Farkas mit gondolhat róla, de mivel Farkas mégis csak hímnemű volt, így nem várhatta el tőle, hogy érzelmeinek bármilyen szeletét tálcán elé tegye. Mindketten túl voltak már néhány balul végződött kapcsolaton, s talán épp ezért igyekeztek a másikat minél jobban feltérképezni egy személyes találkozó előtt. A világképük rengeteg dologban hasonlított. Persze volt olyan is, amiben nem értettek egyet, de ettől még remekül eltársalogtak.
 
A személyes találkozó Piroska véleménye szerint igen csak hosszú ideig váratott magára. Megértette, hogy Farkas rengeteget dolgozik, hogy nem olyan könnyű összehozni a világ két végét, de bízott benne, hogy egyszer ennek is eljön az ideje. Piroska azt is gondolta, hogy Farkas talán félelemből nem találkozik vele. Micsoda illúzióromboló lenne, ha nem is úgy nézne ki, ahogy a képeken, vagy ha ápolatlan lenne, vagy épp az ellenkező véglet… Mikor annyira bejön a másik, mindenféle megmagyarázhatatlan és különösebb indok nélkül, hogy soha többet nem akarja elengedni. Mindkét lehetőség benne volt a pakliban. Sőt annak esélye is, hogy két egymással virtuálisan és telefonon remekül eltársalgó egyed közt nem jön létre semmilyen kontaktus. Egy szimpla beszélgetés és mindenki megy a dolgára.
Piroska azt gondolta, hogy az igazság nem odaát van, ahogy Fox Mulder megmondta, hanem valahol a két szélsőséges véglet között. Kifejezetten kívánta a személyes találkozót, lévén, hogy a kommunikációnak ezt a formáját részesítette a virtualitással szemben előnyben, ebben a tekintetben Piroska piszokul maradi volt.
S egy kellemes, kacérkodó őszi este eljött a nagy pillanat. Farkas betoppant Piroska életébe teljes fizikai valójában. Sötét este volt, a fák árnyai el-elúsztak a szél ringatásától, a csillagok felfénylettek az égen, és Farkas szeme világított. Gyönyörű kéken. Vakító mosolya beragyogta az őszi utcát, lágyan magához ölelte Piroskát, s ha izgatott is volt, jól leplezte. Piroska nem csalódott. Farkas olyan volt, mint a képeken. Kedves, jóképű és az illata…. Piroska mélyen beszippantotta…Jó illata volt, finom. Nem tolakodó, inkább érzéki, pont, mint a gazdája. Farkas jól nevelt férfiú lévén a kocsiajtót is előre kinyitotta Piroskának, aki meglepődött azon, hogy ilyen a mai világban még létezik. Egy közeli étterembe mentek, ahol Farkas farkaséhesen látott neki az elé rakott tálnak, bár a tetszését korántsem nyerte el. Piroskával eközben jó darabig csak méregették egymást. Nem úgy, mint mikor zsákmányra vadásznak, nem úgy, mint harc előtt az erőviszonyokat tisztázandó, csupán szimpla kíváncsisággal.
A vacsora alatt mindenféle fontos és kevésbé fontos dologról szó esett, majd sétálni indultak. Az ősz már nyújtogatta karmait, a levegő észrevétlenül hűlt, ezért Farkas felajánlotta ruhatára darabjait Piroskának, aki örömmel fogadta a segítő jobbot. Kéz a kézben indultak felfedezni az ismeretlent, s a tavi rózsák közt Farkas egy óvatlan pillanatban belecsókolt Piroska nyakába, majd megállapította, hogy Piroskának is finom illata van…. Nyelve finoman siklott pontról pontra, ajkai óvatosan érintették Piroska ajkait, majd vad csókban gabalyodtak össze. Piroska tulajdonképpen nem számított rá, hogy Farkas megcsókolja. Hiszen más az, mikor virtuálisan ír az ember mindenfélét, a valóság nem mindig követi a történetet… Az nem mondható el Piroskáról, hogy ne akarta volna ezt a csókot, vagy Farkas érintését, mert jó párszor elképzelte, de siettetni semmit sem akart. Épp ezért naivan azt gondolta, hogy az este nem lesz több egy kellemes beszélgetésnél. Bár a levegőben ott lógott a „több” ígérete is.
Farkas szenvedélye hamar magával ragadta Piroskát is, s a séta a szobában ért véget, ahol koránt sem volt már hűvös. Két egymáshoz vonzódó lény hamar felhevítette a helyiséget. A vágy betöltötte a szobát. Farkas nem volt követelődző, nem volt erőszakos, kedves volt, figyelmes, s az érintése megremegtette a falakat. Bársonyos bőre óhatatlanul is vonzotta Piroska kezét, száját, s ahogy egyre több ruhadarab került a földre, úgy növekedett mindkettejükben a vágy a másik testének birtoklása iránt. Az idő repült… A nagy lehetőségek ígérete félig lógva maradt a levegőben. A kapuk nyitva, a kezek, a szájak folytatást követelnének, de az agy és a szív maga sem tudja hogyan tovább…
 
S hogy mi a mese vége?
Lehetne tovább… Sokkal tovább is, ha a racionalitás felett győzne a szabadság. Lehetne, ha az óvatosságot legyűrné a kíváncsiság, a falakat a vágy, az értelem felett pedig győzedelmeskedne a szív, az érzelem. Sosem könnyű, sosem egyszerű. Sosem akarják ugyanazt, sosem egyforma a hőfok, de talán apró lépésekkel a nyitva hagyott kapukat szélesebbre lehet tárni, vagy éppenséggel be lehet zárni. Csak meg kellene próbálni….
 
Itt a vége, fuss el véle”
Szerző: Berill Shero  2009.10.20. 18:12 Szólj hozzá!

Címkék: művek

A bejegyzés trackback címe:

https://berillshero.blog.hu/api/trackback/id/tr971463298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.