Nos, vannak új fejlemények az irodai lamúr tekintetében is.

Először is, hogy minden előzmény nélkül egyik nap berontott az irodába Alexander, aki közölte, hogy gondolkodott. Legyen vége. Meggondolta, nem jó ez így. Dr. Jogerős fülei a duplájára nőttek. Én persze nem is értettem, hogy akkor most mi van?! Próbáltam NHA után rohanni, de úgy vágta be az iroda ajtót, hogy öröm volt nézni. A doktor úr egyre lemondóbban csóválta a fejét, de nem kérdezett semmit. Én meg úgy tettem, mint akinek emiatt a kis intermezzo miatt van rossz kedve. Aznap Alexander a környékünkre sem jött. Ha mégis, tüntetőleg nem beszélt velem. És én hiába akartam vele beszélni, nem hagyta. Jogerős meg közölte, hogy mindenképp jobb lenne, ha kibékülnénk. :D

Kínai Lányka kitalálta, hogy ő mostantól leszbikus lesz. Hátha a doktor úr még ezt is beveszi. Aztán Jogerős valahogy pont az irodájukban tartózkodott, mikor NHA megjegyezte jó hangosan, hogy "azért, mert te a lányokat szereted..." Aztán rémülten elhallgatott, érezve, hogy rosszat mondott. :D Jogerős meg sem állt az irodánkig. Nem sokkal utána bejött Kínai Lányka. És valami hasonló hangzott el: "Tulajdonképpen engem nem is érdekel. Vegyük úgy, hogy nem is hallottam, amit Alexander mondott." Kínai egy mosoly keretében azt mondta, hogy ő bizony nem szégyelli, úgyhogy nincs baj. Persze én is kíváncsi vagyok, így mindjárt felkaptam a fejem, hogy mit nem szégyell és hogy nekem is mondják. Erre ők összenéztek és cinkosul egymásra mosolyogtak, majd közölték, hogy semmi, semmi.

Aztán Jogerős Pali egy hosszabb céges útra ment Kínai Lánykával. Már jó előre ki lett tervelve, hogy Kínait majd hívja a barátnője, akivel azt fogják telóban megvitatni, hogy most akkor akarjanak-e örökbefogadni gyereket, legyen-e esküvő, vagy hogy is legyen. :D De sajnos ez a telefon elmaradt. Pedig megnéztem volna dr. Jogerős arcát, mikor a hosszú autóúton ezt kell  hallgatnia. Szerintem néha már túl sok infóval rendelkezik!

Szerző: Berill Shero  2009.10.15. 05:34 Szólj hozzá!

Címkék: szappanopera

A bejegyzés trackback címe:

https://berillshero.blog.hu/api/trackback/id/tr661450509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.