Ahogy elképzeltem magam előtt a férfit, úgy erősödött bennem a vágy. Nem volt az a klasszikus szépség, nem olyan volt, aki nekem bejön…. És mégis….

Valami megmagyarázhatatlan vonzott felé. Minden egyes nap megnéztem a fényképét. Nem is egy képet, hanem egy egész tucatot. Hisz volt oly botor, hogy elárulta hol keressem, majd önként is szolgáltatott néhány újabb képet. Amikor még minden tökéletesnek látszott. Ujjaim végig szántották szabálytalan, telt ajkát, megsimogatták kék szemét, elidőztek előbb egyik, majd másik fülénél, s pásztáztak volna lejjebb is, ha lett volna hova. De nem volt. Ettől kissé ideges lettem. Pedig gondolatban már hányszor levetkőztettem.

Amikor idáig jutottam mindig elillant a vágy. Helyét elfoglalta a tehetetlen düh, s a tudat, hogy sosem kapom meg. Pedig birtokolni akartam. Égetni számmal teste minden porcikáját, zuhanyzás után lenyalni testéről a felületesen törölt vízcseppeket, kezemet végigszánkáztatni ott, ahol a legérzékenyebb, majd kikötözni és szenvedélyét addig korbácsolni, míg sírva könyörög, hogy most már elég legyen. Nem vagyok szadista, de jó lett volna…. Annyira jó, hogy már ettől a gondolattól fizikailag is közeledtem az orgazmus felé.

Aztán megint elöntött a tehetetlen düh. A valóságra kellett koncentrálnom. Te ezt úgysem érted! – sziszegtem, majd megpróbáltam apró fecnikké szaggatni legalább egy képet.

Nem sikerült. Mert valaki megint kivette a kezemből. Hiába próbáltam elmagyarázni, hiába akartam kézzel-lábbal megértetni magam, senki sem figyelt.

S lám, most megint egyedül ülök a szobában. Szép szoba. A levegőnek virág illata van, az ablakon benéz a kora nyári alkony. Kéne egy cigaretta. Persze nincs. Persze mindig az nincs, ami épp kéne. Akarom azt a férfit! Most! Mindenestül! Megérinteni, felfalni, széttépni, kínozni! Talán toppantok is. Már magam sem tudom, hogy mikor teszek meg valamit, mikor mondom ki hangosan, s mikor képzelődöm.

A férfi semmit sem tud rólam. Nem találkoztunk. Csak egy fénykép vagyok neki. Csak egy arc a sok közül. Megfizethetném neki ezt is. Ezt az arctalanságot. Ezt az egész arcátlanságot! Azt hogy megint itt vagyok. Ennyi év után. Pedig nem akartam…. Nem is értem. Hogyan jöttek rá? Egy fénykép még nem bizonyít semmit. Óvatosabban csináltam pedig, mint annak előtte. A gondolattól újra végighullámzott a kéj rajtam. Sokkal ügyesebb vagyok, és megszerzem, amit akarok. Tudom a címét… Elmegyek. Ő is akarni fog engem. Elérem. Vagy szép szóval, vagy erőszakkal, de elérem! Ezekre a gondolatokra vonaglani kezdett a testem, aztán … aztán kiesett néhány pillanat.

Lehet inkább néhány óra volt. Csak a folyosó fényei szűrődtek be haloványan a sötét szobába. A csillagok már magasan jártak. S lassan felhő takarta el a Holdat. Majd olyan dühvel, mint amit én éreztem leszakadt az ég. Az ablak előtti fákat tépte, cibálta, s nagy kövér esőcseppek koppantak az ablakon, lemosva a rátapadt port.

A fiókhoz sétáltam. Nem volt benne a kép! A férfi összes képe eltűnt! Az összes fiók üres volt. Beleborzongtam a gondolatba, hogy elveszítem. Hogy ezt a kis reménysugarat is elveszik tőlem! Miért fáj az, hogy akarom ezt a férfit?! A címe! Kutattam lázasan agyamban! A címét még tudom! Oda kell mennem…. A ruhásszekrényhez már szinte félőrülten rohantam. Szép tágas a szobám, de… Legnagyobb megdöbbenésemre a ruhásszekrény is üres volt. Épp oly feketén tátongó, mint a fiók! Nem! – hasított bele kiáltásom az éjszakába, de nem hallotta senki. Elnyomták a vihar hangjai. A vihar velem ért egyet! Átkozódik, tombol, pont, mint én! És nem jön be senki! Gyávák! Egyedül vagyok, s kétségbeesetten zokogok. Ezt a férfit! Ezt ne vegyétek el tőlem! Őt ne! Ő az enyém! Nem is tudom meddig sírtam így. Ilyen keservesen… Talán álomba sírtam magam, már nem emlékszem rá…

Másnap megint kezdődött minden elölről. Nem akartam enni, nem tudtam enni, csak őt akartam. Miért furcsa, hogy szeretem? Szép a szeme. Tetszik a mosolya. Ez nem elég a szerelemhez? De elég! Elég! Elég! És akarom!

Felhúzott lábakkal himbálom magam az ágyon, míg meg nem nyugszom. A terv kész! Lesz erőm kivitelezni. A címe… a cím…. Itt lüktet a fejemben. Ha álmomból keltenek fel, akkor is tudom. Akkor is elmondom! Megtalálom. Vár rám. Tudom, hogy vár. Várnia kell….

 

Hangok… Fények… Zavaróak… Kristálytisztán értem őket, holott vastag ajtó választ el a hang forrásától.

- Doktor úr! A kettesben ez a nő megint nekem ugrott! Azt a férfit követeli, a fényképeit! S nem érti meg, hogy egy újságcikkben szereplő férfit nem szerethet! Nem használ a nyugtató, nem akar beszélgetni, én már feladtam. – szólt a női hang.

- Semmi baj! Maga még új nálunk. A kettes régi vendégünk. Évekkel ezelőtt megölte a férjét, valami beteges téveszmétől vezérelve, furcsa szexuális játékok hatására. De most még időben lekapcsolták. Az újságcikkben szereplő férfinak is kis híján a halálát okozta rajongásával. Szereti azt a férfit a maga bomlott módján. Megtámadta, zaklatta, de valaki felismerte és jelentette. Kötelességünk lenne ápolni és megmenteni, de….

 

De nem hallom!!!! Pedig nem is tapasztottam a fülemre a kezem, mint szoktam, ha valami fáj. De mi lesz velem?! Nem zaklattam senkit… Hisz ő is szeret…. Láttam a szemén. Azon a fényképen. Várjunk! Gondolkozz! Gondolkozz! Láttad a férfit. Nem csak a képet! – mondtam magamnak hangosan – Megérintetted! A tested az övéhez simult. Csókoltad. Szeretted. Haraptad…csókoltad …haraptad,  felváltva simogattad… haraptad…

 

- Doktor úr! Mégis, mi lesz, ha rájön. Mi lesz, ha megtudja mi vár rá?

- Nem tudja meg. Csendben intézzük. A férfi is ezt szeretné. Egy altatóinjekció és kész. Majd elégetjük a többivel együtt.

- De hiszen mi nem olyan intézmény vagyunk! Mi lesz a jó hírünkkel?

- A férfi mindent elintéz és kifizet. Neki megér annyit. Bízzon bennem. Hiszen az az őrült nő leharapta a nemiszervét!

 

Szerző: Berill Shero  2009.08.02. 11:25 Szólj hozzá!

Címkék: művek

A bejegyzés trackback címe:

https://berillshero.blog.hu/api/trackback/id/tr791282792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.